Biciklista

Térképes szaknévsor, a kerékpárszaküzletek országos térképe

Címlap
Elfelejtette felhasználónevét?

Kérjük, hogy írja be a felhasználói fiókjához tartozó e-mail címet. A felhasználónevét elküldjük a nyilvántartásunkban lévő e-mail címre.

  • Marcel Kittel visszavonul!
    Korunk legeredményesebb német sprintere bejelentette visszavonulását, Marcel Kittel 31 évesen abbahagyja a kerékpárversenyzést. Májusban adtuk hírül, hogy Marcel Kittel és a Katusha-Alpecin szerződést bontottak, a német sprinter motivációs problémákra hivatkozott és szünetet szeretett volna tartani, hogy átgondolja a jövőjét. A Tour de France alatt a Jumbo-Vismával tárgyalt a folytatásról, ami azt sejtette engedni, hogy jövőre újra versenyezni láthatjuk Kittelt. De ezen a héten pénteken bejelentette Marcel Kittel, hogy visszavonul, nincs esély a folytatásra, minden motivációját elvesztette, hogy tovább kínozza magát kerékpáron. Novemberben születik meg az első gyermeke és ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy “nem skype-on szeretné látni ahogy felnő”, ugyanis egy profi versenyző egy évben kb 200 napot utazik. Ezenkívül a jövőben azt tervezi, hogy egyetemen fog tanulni. Marcel Kittel 89 profi győzelmet szerzett pályafutása során, melyből 19 szakaszt nyert nagy körversenyen, és 2 napig viselte a sárga trikót a Tour de France-on. Amióta elhagyta a Quickstep csapatát nem talált magára, a Katusha-Alpecinben leginkább a sampon reklámokból ismerhettük a hajáról is híres sprintert. Sajnos ez a hullámvölgy a pályafutása végét jelentette, Marcel Kittel 31 évesen visszavonult.
  • Mi várható a Vueltán? – Az útvonal
    Augusztus 24. és szeptember 15. között a kerékpáros világ szeme Spanyolországra szegeződik, a világ egyik legnagyobb körversenyén, a Vuelta a Espanán csapnak össze korunk meghatározó országúti kerékpárversenyzői. Az útvonalban 2019-ben sem csalódhatunk, az átlagnál több hegyibefutóknak és a forróságnak köszönhetően biztosan izgalmas csatákat láthatunk az összetett menők között. Lássuk az útvonalat! A 2019-es Vuelta Torreviejában kezdődik egy csapatidőfutammal, ahol egy 13,4 km-es pályán mérik össze erejüket a csapatok, a pálya sík, de mivel közvetlenül a tenger mellett halad így az erős szél bekavarhat a végeredménybe. Másnap már egy közel 200 km-es szakasszal folytatódik a verseny, ahol várhatóan nem a sprintereké lesz a főszerep, ugyanis 2. és 3. kategóriás emelkedőket is tartalmazni fog az útvonal, ráadásul az utolsó 2. kategóriás hegy 30 km-rel található a cél előtt, amit nem biztos, hogy ki fognak bírni a gyorslábú sprinterek. A 3.-4. szakasz óriási hegyekben nem fog bővelkedni, a szervezők a kisebb emelkedők ellenére síknak nevezik őket , ezeken a napokon biztos el fog menni egy-egy szökevény csapat, akiket a cél előtt be fog kebelezni a mezőny és a végén mezőnyhajrán fog eldőlni a szakasz végeredménye. Az 5. szakaszon elsőként láthatjuk az összetett menőket versenyezni egymással, ez a nap tipikusan a Vueltára jellemző útvonalat kapta, egy hosszú dombos szakasz egy nehéz elsőkategóriás hegyibefutóval végződik, a 11,1 km hosszú, átlag 7,8%-os hegy nem lesz könnyű falat a mezőny számára. A 6. szakasz is hasonló lesz az előző naphoz, de a végén csak egy harmadik kategóriás emelkedő vár a versenyzőkre. Esélyes, hogy egy szökevény csoport próbál majd hazaérni ezen a szakaszon. A 7. szakasz sem lesz egy sétagalopp, bár az útvonal első fele teljesen sík, a szakasz második felében 3.-2.-3.-2. kategóriás hegyek sorozatát kell leküzdeniük a versenyzőknek, amit a végén egy elsőkategóriás hegyibefutó koronáz meg. A 8. szakasz 167 km-es távján lesz lehetősége pihenni a mezőnynek, mindösszesen “csak” egy második kategóriás emelkedőt kell megmászniuk az cél előtt kb 30 km-rel. A 9. szakasz csak 94,4 km hosszú lesz, de annál nagyobb izgalmak várhatóak rajta, a rövid távon 2db első, 2 db második és egy kiemelt kategóriás hegyet kell teljesíteniük a versenyzőknek, és természetesen hegyibefutóval fog végződni a szakasz… Ezen a napon biztos el fog dőlni, hogy kik azok, akik végső összesítettben esélyesek a győzelemre. A 10. szakaszt egy pihenőnap előzi meg, ami biztosan rá fog férni a mezőnyre a kemény 9. szakasz után. Az összetettben érdekeltek a 10. szakaszon sem pihenhetnek, ugyanis egy 36,2 km hosszú sík időfutam vár rájuk. Ezen napon visszahozhatnak a hátrányukból azok, akik a meredek emelkedőkön nem szerepeltek jól, de a “hegyimanóknál” jobban teljesítenek időfutamon. A 11. és a 12. szakaszt valószínűleg meg fogják hagyni a szökevényeknek, bár előfordulhat, hogy a kisebb emelkedőket jól bíró sprinterek csapatai ezt megpróbálják megakadályozni és mezőnyhajrára vinni a szakasz sorsát. A 13. szakaszon ismét a hegyek lesznek a túlsúlyban, 3. és 2. kategóriás emelkedők sora fogja fárasztani a versenyzőket a szakasz során, hogy a végén egy kiemelt kategóriás hegyibefutón küzdjenek meg egymással a legjobbak. Érdekes napnak ígérkezik. A 14. szakasz a sprintereké lesz, a 188 km-es pályán gyakorlatilag semmi nem áll a sprintbefutó útjában. Egyedül a szél szólhat közbe, mert a tengerhez közeli útvonalat választottak aznapra a szervezők. A 15. szakasz ismét nagyon nehéz lesz, tökéletes alkalmat teremtve arra, hogy a legerősebbek eldöntsék a versenyt, a 154 km alatt 4 db elsőkategóriás hegyet kell leküzdeniük, természetesen hegyibefutóval a végén. A 16. szakasz sem lesz könnyebb, mint az előzőnapi 2 db elsőkategóriás és egy kiemelt kategóriás hegyibefutón csapnak össze a 2019-es Vuelta legjobbjai. Ezután lényegében két nap pihenőt kap a mezőny, a tényleges pihenőnapot egy sík szakasz követi, ahol biztosan nem fog történni semmi érdemleges, maximum annyi, hogy egy nagyobb szökevény csoport ér-e haza vagy a sprinterek csapatai fognak dolgozni a mezőnyhajráért. A 18. szakaszon nem lesz alakalom túl sok pihenésre, 4 db elsőkategóriás hegyet tettek az útvonalba a szervezők, bár annyiban megkegyelmeztek a mezőnynek, hogy nem lesz ezen a napon hegyibefutó, így még az is előfordulhat, hogy nem fognak támadni az összetettben érdekeltek. A 19. szakasz ismét a sprintereké lesz, már ha marad sprinter versenyben a Vuelta utolsó hetére, a 165 km-es sík szakaszon az összetettben változás biztosan nem lesz. A 20. szakasz az utolsó lehetőség arra, hogy valaki változtasson a helyzetén az összetettben, amire a két elsőkategóriás hegy és a hegyibefutó jó alkalmat adhat, bár lehet ekkora már mindenki annyira fáradt lesz, hogy örül, ha meg tudja tartani a pozícióját. A 21. azaz a zárószakasz már az ünneplésről a sprinterek madridi összecsapásáról fog szólni, így túl sok izgalom nem várható, maximum az utolsó km-eken láthatunk egy kis versenyt.
  • Sagan limitált kiadású Ride 100% szemüvegek!
    A Ride 100% nyilván senki előtt sem ismeretlen, hiszen az 1980-as évektől szinte összeforrt a motocross Americana nevével és sok olyan ikonikus pillanathoz kapcsolódott, amelyek a modern motocross gyökereit alapozták meg. Azonban manapság nem csupán a motocross versenyzők, hanem a kerékpárosok új generációja is a márka jelmondatának bűvöletében tör előre a versenyeken. How much effort do you give? (mennyi erőfeszítést adsz bele?) 100%! Az gyártó ebben a szezonban is bemutatta limitált kiadású szemüvegeit, melyeket a Tour de France élsportolójával együttműködésben alkotott meg.  A kollekciót összesen 4, limitált kiadású modell alkotja, melyeket Specialized kerékpárjának tipikus kék színe ihletett. Minden szemüveg egy alapcsomagban érkezik, ennek tartalma maga a szemüveg sötét lencsével, egy pár átlátszó pótlencse, a limitált kiadás színeiben elkészített szemüvegtisztító kendő, pót orrtámasz, valamint egy kemény tok is. A kollekciót összesen 4 darab szemüveg alkotja, ebből 3 már megszokott, egy pedig idei formatervezés. A Speedcraft egy nagyobb méretű modell, gumírozott szárral és orrtámasszal, így tökéletesen ül az arcon. Mindezt tükrözött lencsék egészítik ki. A Speedtrap teljeskeretes dizájn szerelmeseinek kedvez, gyors lencsecsere lehetőségével. Az S2 egy klasszikus kerékpáros modell, cserélhető lencsével, mely tökéletesen követi az arc vonalát. Dizájnja az összes modell közül leginkább a lifestyle vonal képviselője, így a sporton kívül a hétköznapokban is viselhető. Ezt a hatást egy érdekes részlet adja, hiszen teljeskeretes darab látszatát kelti, magán viseli azonban a félkeretes modellek előnyeit. Újdonság a gyönyörű kék Topáz színben játszó Ride 100% S3. A már ismert S2 modell felső, kerekded keretét kombinálja a Speedcraft legendás szellőző rendszerével. A cilkindrikus lencsék, gumírozott orrtámasz és szárak természetes alkotóelemei. Ha megfogott a Ride 100% életérzés, az összes elérhető modelljét megtalálod webáruházunk kínálatában is ezen a linken.
  • 2020-ban a Jumbo-Visma lesz a Team Ineos legnagyobb ellenfele?
    Megnövelt költségvetéssel és Tom Dumoulinnel a soraiban vág neki a 2020-as szezonnak a Jumbo-Visma, és nem titkolt céljuk, hogy jövőre megszorongassák a Team Ineost. Hétfőn jelentették be, hogy Tom Dumoulin jövőre a Jumbo-Vismában folytatja, ami nem volt óriási meglepetés hír, mert rengeteg pletyka keringett arról, hogy a holland összetettmenő már nem érzi magát jól a Team Sunwebben, és a Jumbo Vismával tárgyal. Bár a csapatban ott van Primoz Roglic, akire első számú emberként számíthatnak a nagy körversenyeken, és lehet merész húzás lenne mellé leigazolni Dumoulint. Végül megköttetett a szerződés, 3 évre írt alá a holland sztárkerékpáros a Jumbo-Vismához, ami óriási erősítés lesz a csapat számára. Másnap pedig érkezett a hír, hogy a költségvetésük is magasabb lesz, legkevesebb 20 millió eurós büdzsével vágnak neki a 2020-as szezonnak. Az éppen zajló 2019-es szezonban is kiváló eredményeket tudhat magáénak a Jumbo-Visma, Roglic a tavasszal szépen gyűjtögette a kisebb körversenyeken az összetett elsőnek járó trikókat, míg a Giro d’Italián a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A Tour de France-on is nem várt eredményeket hozott a csapat, sárga trikó az első napon, csapatidőfutam győzelem és a sprinteken is folyamatosan számolni velük, na és persze ott volt Wout Van Aert is, aki mély nyomot hagyott a nézőkben, és nem csak a súlyos bukásával az időfutamon, hanem megcsillogtatta tehetségét az első nagy körversenyén a szeptemberben még csak 25. életévét betöltő háromszoros cyclocross világbajnok, sokra hívatott országúti versenyeken is. És nagyon lényeges dologról nem szabad még megfeledkezni, Steven Kruijswijk összetett 3. helyéről, a két Ineosos mögött ő volt a legjobb versenyző. 2020-ban csatlakozik hozzájuk Tom Dumoulin, így már 3 kiváló összetettmenő lesz a csapatban, ha meg meri kockáztatni a vezetés akkor akár mindhármat harcba küldhetik a sárga trikóért, bár valószínűleg valamelyikük inkább a Girora fog fókuszálni. Egy biztos, nagyon erős kerete lesz jövőre a Jumbo-Vismának és eséllyel pályázhatnak arra, hogy megizzasszák az Ineos csapatát.    

Biciklista szaknévsor

Saját fiók

Facebook